Mindenkinek vannak titkai. Még Veszprémnek is. A házak falai, az utcák kövei, a templomok tornyai, az udvarok fái régi titkokat őriznek. Alternatív városnéző sétáinkon a titkok tudójává válhat mindenki: megismerheti a város izgalmas történetét, megbújó szépségeit, hajdani lakóinak sorsát.


Indulhatunk?

csapat

Tematikus városnéző túráinkon a régi várost keltjük életre – a ma díszletei között. Szándékunk az, hogy olyan tudást, érzést és hangulatot adjunk át a résztvevőknek, amely segít a mai körülmények között oly nehezen létrejövő kötődések kialakulásában. Hisszük, hogy egy városban, Veszprémben nemcsak a mában lehet élni, s hogy a múltba nézés nem feltétlenül jelent egyet a siránkozással, sőt! Mert ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat valahol, okvetlenül érdemes megismerkedni személyesen is a hely szellemével – hátha kiderül, hogy nem is olyan félelmetes az a szellem!

Vállalkozásunk ImagineBudapest néven 2008 óta szervez kis létszámú, elsősorban a magyar érdeklődőknek szóló tematikus városnéző sétákat. 2017-től kezdve pedig négy vidéki nagyvárosban – Debrecen, Eger, Pécs, Veszprém – is várjuk az érdeklődőket.

A sétákat hónapokig tartó előkészítés után mutatjuk meg a közönségnek: helyszínbejárások, egyeztetések, könyvtári és helyszíni kutatások, szakértők bevonása, próbautak előzik meg egy-egy séta premierjét. Így lehet az, hogy a túrákon elhangzó tudásanyag sokszor olyan apró részletekre is kiterjed, mint mondjuk egy bérház lakóinak története, ugyanakkor nem feledkezik meg egy-egy épület építéstörténetének fontosabb állomásairól sem.

A séták egyrészről várostörténeti, olykor könnyed művészettörténeti ismeretanyagot tartalmaznak, ám ezeknél sokkal fontosabb elemük a mindenkori ember. Mert szerintünk Veszprémben a ma is látható és a valaha álló házak csupán díszletek. A város valójában embereket jelent, akik itt élték mindennapjaikat: álmodoztak, építettek, dolgoztak, szerelmet vallottak, gyereket neveltek, tanultak, tanítottak, vagy csupán átutazóban megálltak nálunk. Mindegyikük – ahogyan ma is mindenki – hatással volt erre a városra. Hozzáadott egy botrányos történetet, egy szépen megmunkált kilincset, egy újfajta szépítőszert, egy négyemeletes bérházat, egy sportsikert, egy süteményreceptet vagy egy szerelmes üzenetet valamelyik újság utolsó oldalán. Nélkülük Veszprém nem pontosan az lenne, ami.

Ahogy nélkülünk is más lenne.

Szeretettel várja Önöket az ImagineVeszprém csapata