• vigadó

Redoute (azaz:borzadj)

Bálház vagy Bájlak, Gondilla

Gyönyörde, Idénylő,

Hóralak és Vígadó, Vigorda

s Táncolda.

Aztán a Várdák, mint. Kéj

s Lejtvárda, s Vigarda

vagy Vigoda vagy Üdvlelde s

Üdülde nekünk.

Bájpalotánk vagy Kedvleldénk

vagy miért ne Tivornyánk?

És Élvezde és néha Rajonda

talán. –

Hej bizony itt a sok fától nem

látjuk az erdőt,

Miért nem szól bele már ily

komoly ügybe – Deák?

Így szólt a gúnyvers a 19. század közepén…


És még mondja valaki, hogy búskomor nép a magyar! Az iménti verssel is cáfoljuk.  Na meg persze azzal is, hogy a pestiek például már 1833-ban gondoskodtak arról a régi Redoute felépítésével, hogy legyen hol vigadniuk… Ha máshogy nem, hát sírva.

Aztán a 1848-49-es szabadságharc alatt a báloknak, koncerteknek, ünnepélyeknek helyet adó egykori Redoute romba dőlt, s a szórakozni vágyó pestiek másfél évtizedet várhattak arra, hogy 1865-ben elődje helyén ismét megnyíljon az eleinte szintén Redoute-nak keresztelt épület.

A megszokott név azonban a nyelvükben és szívükben is magyarosodó pestieknek már nem tetszett annyira, így változott az épület neve a megfagyott csárdástól a Bájlakon át az Üdvleldéig, Táncoldáig, Gondilláig. (lehet szavazni, hogy melyik tetszene a legjobban J).

Még a Koszorú című lap hasábjain is élénk vita folyt arról, hogyan is nevezzék el az újdonsült, és ma már mindenki által csak Vigadóként emlegetett épületet. Egy jó darabig a Vigarda dívott, de végül megállapodott a pesti nép a Vigadónál.

A 149 éve átadott pesti Vigadót Feszl Frigyes tervezte, s épületét megszületése óta az egyik leginkább eklektikus pesti épületként tartja számon az építészettörténet. (Egyébként azt csiripelték a madarak, hogy Feszl Frigyes valószínűleg azért kapta meg 1858-ban megbízást, mert testvérbátyja, Feszl Ágost ekkor Pest város tanácsnoka volt…)

Akárhogy is volt, a Vigadót 1865. január 15-én átadták a nagyközönségnek, s bár meghökkentő, de tény: a megnyitó bál nagy bukás volt – alig 600-an jöttek el.

Ennek oka valószínűleg az (is) lehetett, hogy már az építkezés kezdetétől kezdve állandó céltáblája volt a korabeli kritikusoknak a Vigadó. Henszlmann Imre, a kor egyik legismertebb ítésze például kifogásolta, hogy nincs benne szerves egyöntetűség (na igen, ezt hívjuk ma eklektikusnak). Hogy nyomasztóan nagy a nagyterem. Ráadásul a nagyteremre vonatkozóan így fogalmazott: „…nagy és veszélyes a léghuzam, melyből folyóan a vendégek közül sokan meghűlést és csúzt vonnak a nyakukra.”

S ezen terem legszebb részét, a mennyezeten található allegorikus festményt (Lotz Károly és Than Mór), amely a négy nagy magyar folyamot ábrázolja, nem lehet nyakfájdítás nélkül megtekinteni.

Feszlt pedig még hosszú évekig nem fizették ki, miután átadta az épületet.

A pestiek idővel azért csak megszerették a díszes, pompázatos, magyaros díszítésében egyedülálló „szórakozóhelyet”, s lassacskán elindult benne az élet.

S hogy később miféle rendezvényeknek adott otthont?

Amellett, hogy a fővárosi zenei élet központjává vált, s megszámlálhatatlanul sok bált rendeztek falai között, íme egy-két érdekesebb esemény:

1895: Élőképeket mutattak be, október 16-19-én pedig az első magyar osztály-sorsjáték első osztályának húzását bonyolították le.

1906 márciusa: Első nemzetközi vásár Budapesten.

1913: Feminista világkongresszus Budapesten, a Vigadóban.

1920: 50 000 gyermek karácsonyfaünnepe zajlott itt. Kiosztották az Amerikai Vöröskereszt ajándékait

1925: Az FTC alapításának 25. évfordulója alkalmából lakoma a Vigadóban.







Szólj hozzá

Az email címed nem jelenik meg az oldalon. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. *

Current day month ye@r *